Csajok.

Sziasztok.^^ Gyümiii vagyok. Ez az oldal főleg Tinikkel foglalkozik...majd...ha elkészül.

Flörtölés


Flörtölni mindenki tud. Butaság azt hinni, hogy csak a gyengédebb nem kezdeményezhet flörtölést, és ez esetben igazi flörtölésről beszélünk, nem pedig a mai lányoktól megszokott billegetésről, és magamutogatásról. A fiuk többsége pedig általában azt hiszi, hogy egy lánynak kell magát szinte odadobnia elé, hogy ezek után majd ő lenézzen rá, és esetleg, maga mellé engedje ültetni. Bár az is hozzátartozik ehhez, hogy az ilyen emberek meg is érdemlik az e fajta bánásmódot, és na persze egymást is.

A szinte mindenki számára legalapvetőbb flörtölési módszer, melyhez még a szánkat se kell kinyitni, sokak bánatára, a szemezés. Nem a másik szemébe való bambulás, hanem éles tekintetünkkel szinte egybeolvadni a másikkal, és azt a hatást elérni, mintha ott lenne mellettünk, és egymást ölelnénk.

Majd ha eljutunk abba a fázisba, hogy már megszólítjuk a másikat, és ha úgy érezzük, hogy azt a bizonyos pluszt megkaptuk a másiktól, nagyon lassan, és óvatosan, még véletlenül sem tolakodván, megérinthetjük a másik kezét. Csak is ezt a testrészt, mivel a többinek ilyenkor más üzenete van, lenne. Persze ez is rajtunk áll illetve a másik félen, hogy milyen indokból kezdtünk el a másikkal ismerkedni, mivel ez esetben, más testtájak is érinthetőek. De most maradjunk, a kulturált, kissé visszafogott, óvatos, illedelmes, „régimódias" flörtölésnél. Ha a másikat egy italra próbáljuk meghívni, akkor előtte például mindenképp őt kérdezzük meg, és ne rögtön a csaposhoz, vagy a bar pultban állónak adjuk le a rendelést, és ha elfogadja akkor már még közelebb érezhetjük magunkat a másikhoz. Természetesen még mindig fenn áll annak a veszélye, hogy mind ez csak, egy ital kedvéért csinálták végig velünk, de ezzel is közelebb jutunk a végső célhoz, már ha tanulunk hibáinkból.

A lányok esetében már kicsit furcsa lenne ha italra hívnák meg a fiukat, így inkább azt tartom belevalós, magabiztos lépésnek, ha esetleg táncolni hívja a fiút. Persze óvatosan a mozdulatokkal, mivel itt is sok olyan lépést tehetünk, vagy éppen engedhetjük a másikat a közelünkbe, mellyel nem egyértelmű jeleket adunk, hogy a későbbiekben mit szeretnénk. Vagyis, hogy szükséges-e a telefonszám csere, vagy teljességgel elhagyható, mivel másnap reggel már többet úgysem fogunk találkozni.

A flört tulajdonképpen a fiúk és lányok esetében is egyet jelent a kacérkodással, egymás iránti figyelem felkeltésével.

A flört magába foglalja a kacér pillantást, a különleges csípőmozgást, a sármos nézést, az intim területek kivillantását, és olyan szócsapások összességét, melyben hátsó szándékkal fel akarjuk kelteni a másik figyelmét.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 15
Havi: 19
Össz.: 10 154

Látogatottság növelés
Oldal: Csajos...Flört
Csajok. - © 2008 - 2024 - muuusic.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »